33 pontos győzelem, továbbjutás a Hepp-kupában

A Hepp-kupa második fordulójában a tavalyi bronzérmes DEAC Kamilla Gyógyfürdő a BKG-Príma SE csapatával találkozott. A mérkőzés pikantériája, hogy a pályaválasztó NB2-es csapat vezetőedzője az a Dr. Nagy Ágoston, aki tavaly még a DEAC trénere volt, és több volt csapattárs is farkasszemet nézett egymással a pályán.

Az összecsapás nagy iramban kezdődött, de az előzetesen esélytelenebbnek gondolt BKG szépen tartotta magát, elsősorban Khakunov kosarainak köszönhetően. Ferenczi Tamás tanítványai igyekeztek kihasználni magassági fölényüket a gyűrű alatt, de időnként hiba csúszott az elgondolásaikba. A negyed végéhez közeledve öt ponttal még a DEAC vezetett, ám a Nagy testvérek agilis játékának köszönhetően sikerült döntetlenre menteniük a játékrészt (20-20).

A második tíz percet ott folytatták a csapatok ahol abbahagyták, a Farkas Attila vezette DEAC a festékből igyekezett befejezni támadásait, míg a hazaiak a külső dobásaikra fektettek nagy hangsúlyt. A negyed derekához érkezve Khakunov egy-két keményebb védekezés után elvesztette a türelmét, és Kovács Imrét nemes egyszerűséggel lekönyökölte, ami azonnali kiállítást ért. A Prímások így még nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen egyik legfontosabb magasemberüket nélkül voltak kénytelenek folytatni. Molnár Andrásék okosan kihasználva a lehetőséget tíz pontra növelték előnyüket a nagyszünetig.

A fordulás után Ferenczi Tamás láthatóan feltüzelte együttesét, és hamar húsz egységnyire duzzadt a differencia. A mélyebb rotációval rendelkező DEAC cseréi nagyszerűen szálltak be a mérkőzésbe, a Varga, Pék, Szarka, Kósa négyes hol kinti dobásokkal, hol egy veszélyes betöréssel nullázta le ellenfele védelmét. A 19 ponttal megnyert harmadik negyed el is döntötte a mérkőzés kimenetelét.

Az utolsó negyedben a végeredményt befolyásoló esemény már nem történt, a DEAC szakmai stábja egyedül Erdei Ádám buta technikai hibái miatt bosszankodhat, ami előreláthatólag egy meccses eltiltást jelent majd az irányítónak. A meglepően jól teljesítő BKG-Príma SE képességeihez mérten nagyszerűen küzdött, de a vége megérdemelt DEAC győzelem lett, még ilyen különbséggel is.

BKG-Príma SE – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 72-105 (20-20, 15-25, 15-34, 22-26)

Príma: Nagy Bo. 25/9, Nagy Be. 11/6, Assaf I. 6, Szendrei -, Khakunov 10/6. cserék: Pálur -, Csuka -, Assaf A. 9, Havrlant -, Ács 9.

DEAC: Savic 8/3, Erdei 2, Molnár 6, Farkas 24, Lajsz 12 cserék: Tóth 4, Opre 2, Varga 9/6, Pék 8, Kovács 13/3, Szarka 9/3, Kósa 8/6.