3×3: Elkészült az Európa-bajnokság menetrendje

Az egy teljes héten át tartó debreceni 3×3 kosárlabda programok záróversenye a felnőtt Európa-bajnokság lesz. Az augusztus 30-tól szeptember 1-ig tartó kontinensviadalra 16 országból 12 női és 12 férfi csapat kvalifikálta magát. A tornára már elkészült a hivatalos menetrend is, a magyar hölgyek 30-án pénteken játszanak a lengyelekkel és a franciákkal, míg a férfiak csoportellenfelei Oroszország és Franciaország lesznek szombaton.

A házigazda Magyarország és a regnáló Európa-bajnokok – a hölgyeknél Franciaország, a férfiaknál Szerbia- mellett négy-négy csapat a világranglista pontok alapján már előzetesen kvalifikálta magát. A fennmaradó 6-6 helyért kvalifikációs tornákat rendeztek Konstancában, Kijevben és Rigában.

Nagyszerű mezőny gyűlik össze augusztus utolsó hétvégéjén Debrecenben. A férfiaknál a kiemeltek mellett ott lesz az idei világbajnokság ezüst- és bronzérmese, Lettország és Lengyelország is. A selejtezőkben ugyanakkor több komoly 3×3-as nagyhatalom is elvérzett, két korábbi Európa-bajnok, Románia és Szlovénia sem lesz ott a Nagytemplom előtt. Helyettük Ausztria és Németország először lesz résztvevő, de Litvánia is öt év után tér vissza a legjobbak közé.

A női mezőnyben is nagy csata várható az érmekért, többek között a magyar válogatott is esélyes a dobogós helyekre. Medgyessy Dóráék az amsterdami világbajnokságon a második helyet szerezték meg, s mivel a döntőben csak Kína tudta őket legyőzni, ezért a Cívisvárosban nagy reményekkel léphetnek pályára. Az ellenfelek között talán a 2016-os világbajnok Csehország a legnagyobb hiányzó, de a 2018-as vb győztes Olaszország mellett két korábbi eb ezüstérmes, Románia és Spanyolország is sikeresen vette a selejtezőkört.

3x3 fiba ec

A 2019-es 3×3 Európa-bajnokság programja:

Augusztus 30.

16:30 Ünnepélyes megnyitó

17:00 Oroszország – Spanyolország (női)

17:20 Franciaország – Lengyelország (női)

17:40 Szerbia – Németország (férfi)

18:00 Hollandia – Spanyolország (férfi)

18:30 Olaszország – Spanyolország (női)

18:50 Magyarország – Lengyelország (női)

19:10 Lengyelország – Németország (férfi)

19:30 Ukrajna – Spanyolország (férfi)

20:00 Oroszország – Olaszország (női)

20:20 Szerbia – Lengyelország (férfi)

20:40 Hollandia – Ukrajna (férfi)

21:00 Franciaország – Magyarország (női)

Augusztus 31.

17:00 Románia – Lettország (női)

17:20 Ukrajna – Dánia (női)

17:40 Lettország – Ausztria (férfi)

18:00 Oroszország – Magyarország (férfi)

18:30 Fehéroroszország – Lettország (női)

18:50 Hollandia – Dánia (női)

19:10 Litvánia – Ausztria (férfi)

19:30 Oroszország – Franciaország (férfi)

20:00 Románia – Fehéroroszország (női)

20:20 Ukrajna – Hollandia (női)

20:40 Lettország – Litvánia (férfi)

21:00 Franciaország – Magyarország (férfi)

Szeptember 1.

13:15 Negyeddöntők

17:00 Elődöntők

19:00 Bronzmérkőzések

20:10 Döntők