3×3 U18 Eb: nyolc között a magyar lányok

Pénteken már a délelőtt folyamán elkezdődtek a 3×3-as események Debrecen főterén, hiszen a World Tour Masters koraesti helyosztói előtt az U18-as Európa-bajnokság csoportküzdelmei is elindultak. A magyar lányok mindkét mérkőzésüket magabiztosan nyerték, így csoportelsőként jutottak a vasárnapi negyeddöntőbe.

Az ünnepélyes megnyitó után egyből a magyarokért szoríthattunk, a selejtezőn ezüstérmet szerző lettekkel mérkőztünk meg. Bár előzetesen kiegyenlített összecsapásra számíthattunk, Révész Borókáék rögtön az elején nyilvánvalóvá tették, hogy nem csak ezen a találkozón, de az egész kontinensviadalon komoly terveik vannak. Három perc után már 8-0-t mutatott az eredményjelző, és hiába kértek időt a vendégek, nem voltak egy súlycsoportban a felek. A magyar győzelem egy másodpercig sem forgott veszélyben, a 20-5-ös végeredmény ilyen arányban is teljesen megérdemelt.

3x3 U18 HUN

A csoport második mérkőzésén Olaszország 12-11-re legyőzte a letteket, így az itáliaiak elleni találkozó a csoportelsőségről döntött. A két együttes a szolnoki selejtező negyeddöntőjében már találkozott egymással, akkor hosszabbításban nyertek a mieink. Nagyon jól kezdtük a találkozót, hatékony betörésekkel ziláltuk szét a fizikálisan jóval erősebb ellenfelet (4-1). A folytatásban leginkább a védekezés dominált, féltávnál még mindig csak 5-3 volt az eredmény. A parádés támadások ezúttal elmaradtak, de az olaszok nem tudtak közelebb kerülni, sőt az utolsó percre már öt lett közte 10-5). A végjáték igazi örömkosárlabda volt, három gyors kosárral végül magabiztos győzelmet arattunk, így csoportelsőként jutottunk a legjobb nyolc közé. A negyeddöntőben várhatóan már nem lesz ilyen könnyű dolgunk, hiszen az Oroszország mögött második helyen továbbjutó, címvédő Franciákkal találkozunk majd.

A helyosztókat ugyan vasárnap rendezik, ám szombaton sem maradunk magyar érdekeltség nélkül, hiszen az U18-as fiúk 17 óra 20 perctől játszanak a szerbekkel, valamint 21 óra 5 perckor az Észtekkel.

Magyarország – Lettország 20-5

Magyarország – Olaszország 13-5