3×3 WTM: Nem sikerült a továbbjutás a magyaroknak

Rengetegen voltak kíváncsiak a Debrecen főterén megrendezésre kerülő 3×3 World Tour Masters első napjára. Már kora délután nagyon sok kíváncsi szem szegeződött a kosarasokra, pedig akkor még csak az edzések folytak a Kossuth téren. A 18 órától kezdődő csoportmérkőzésekre már szépen megteltek a lelátók, a magyar csapat meccsein pedig kis túlzással egy gombostűt sem lehetett leejteni.

3x3nagytemplomA hazai szurkolók figyelme elsősorban az A-csoport küzdelmeire irányult, ahol rögtön a torna nyitómérkőzésén az első kiemelt Novi Sad AlWahda végig vezetve, tükörsimán verte a Monaco csapatát. A másik három csoport összecsapásai után már a mieink következtek, a Budapest néven induló magyar válogatott a hercegségbeliekkel csapott össze. Jól kezdtük a találkozót, hamar három pontos előnyre tettünk szert Ivosev Tamás vezérletével (5-2). A torna legfizikálisabb mérkőzését láthatta a publikum, óriási adok-kapok volt a gyűrű alatt a játékvezetők pedig engedték a keménykedést. Mivel távolról pocsékul célzott mindkét csapat, ezért elég pontszegény volt az összecsapás, de a különbség állandósulni látszott. A találkozó felénél még 10-6-ra vezettek Csirke Ferenc tanítványai, ám ekkor valamiért megtört a lendületük. Egy perccel a vége előtt át is vette a vezetést az ellenfél 12-13), és hiába fordítottunk Dukic egy plusz egyes akciójával, egy kétpontos távolival eldőlt a mérkőzés.

A csoport zárómérkőzésén abban a tudatban léphettek pályára a mieink, hogy ha nem győzik le a világelső, idén még veretlen, tavalyi World Tour Masters győztes újvidékieket, akkor búcsúzniuk kell a tornától. A szinte lehetetlennek tűnő küldetés nem is indult jól, két támadás után már 3-0 volt az Egyesült Arab Emírségek színeiben induló szerb csapatnak. A mieink azonban nem hagyták annyiban, és egy 6-0-s rohammal átvették a vezetést. Potyogtak a kosarak, mindkét gárda nagyszerűen célzott, féltávnál pedig még mindig döntetlent mutatott az eredményjelző. Egy kétperces rövidzárlatnak köszönhetően a címvédő ellépett három ponttal (17-14), melyet rutinosan meg is őrzött a végéig, a világ legjobbjának tartott Dusan Bulut pedig egy távoli dobással lezárta a mérkőzést.

Nagyobb meglepetést nem hozott az első nap, hiszen a címvédőn kívül a második kiemelt Ljubljana is csoportelsőként jutott tovább. Pénteken is érdemes lesz kilátogatni a Nagytemplom elé, hiszen a 17 óra 30 perckor kezdődő negyeddöntők mellett, délelőtt már az U18-as Európa-bajnokság selejtezői is elkezdődnek. A magyar lányokat 11 órától és 14 óra 5 perctől láthatjuk. A sokak által várt World Tour Masters zsákolóverseny közvetlenül a döntő előtt, 20 óra 45 perctől kezdődik.

 

WTM debrecen 1. nap eredmények:

Novi Sad AlWahda (UAE) – Monaco (MON) 21-13

Ljubjana (SLO) – Warsaw (POL) 18-16

Liman (SRB) – Belgrade (SRB) 21-18

Kranj (SLO) – Zaporizhzhya (UKR) 16-9

Budapest (HUN) – Monaco (MON) 14-15

Mitrovica (SRB) – Warsaw (POL) 15-20

Amsterdam (NED) – Belgrade (SRB) 15-16

Riga (LAT) – Zaporizhzhya (UKR) 22-8

Novi Sad AlWahda (UAE) – Budapest 21-16

Ljubjana (SLO) – Mitrovica (SRB) 22-10

Liman (SRB) – Amsterdam (NED) 21-19

Kranj (SLO) – Riga (LAT) 14-13

 

fotó: fiba.com