50 százalékos mérleggel zárták a hétvégét a kadett lányok

Debreceni KA „A” – DVTK Akadémia „B” 74:48

DKA: Szabó Zita 19, Papp Nelli 8, Shirian Jázmin 6, Szabó Csenge 5, Pallai Petra 3, Nagy Beatrix 2, Kőrösi Réka 8, Horváth Petra 6, Herdon Anna 17.

Dara Lilla: Magabiztosan kezdtünk a reggeli mérkőzésen, már az első negyedben sikerült meglépnünk az ellenfelünktől 8 ponttal. Jól sültek el a kinti dobásaink, így tudtuk is tartani az eredményt az első félidőben és 31-22-vel fordultunk az első játékrész után. A második félidőben már jobban tudtuk rotálni a csapatot, így mindenkit pályára tudtunk küldeni a stabil különbségnek köszönhetően. A 2:3-as zónát is kipróbáltuk a második félidőben és egészen jól is működött. Voltak nagyon szép egyéni megoldások, aminek nagyon örültünk és jól tudtuk használni a magas játékosainkat is a palánk alatt. Plusz erőként velünk volt Kozák Pista bácsi is, és ő is bíztatta a lányokat.

Nyíregyházi Kosársuli – Debreceni KA „A” 66:60

DKA: Szabó Zita 17, Papp Nelli 7, Shirian Jázmin 13, Szabó Csenge 2, Pallai Petra 6, Kőrösi Réka 8, Horváth Petra 4, Herdon Anna 3.

Dara Lilla: A második mérkőzésünk mindvégig kiélezett volt. A győzelemhez azonban kevés volt, hogy csak az első és az utolsó negyedet tudtuk megnyerni. A harmadik negyedben dobott 8 pontunk ellenére is mindvégig partiban voltunk ellenfelünkkel. Se a védekezésünk se a támadásunk nem volt egységes. A külső dobásaink továbbra is megvoltak, azonban könnyű kosarakat hagytunk ki és a büntetőinket sem tudtuk értékesíteni, amikor a legnagyobb szükség lett volna rájuk. Különböző szerkezetben próbáltunk meg játszani, de az agresszív védekezéssel szemben nem tudtunk eredményesek lenni. Mindezek ellenére gratulálok a csapatnak, mert egy sokkal jobb képet mutattunk, mint az előző fordulóban! Köszönöm a sok segítséget Ökrös Tamásnak, Kovács Imrének, Kovács Balázsnak, Tarsoly Andornak és Cserfalvi Istvánnak!

kadett w u16