5/5, hazai pályán továbbra sem találnak legyőzőre a kadett fiúk!

A kadett bajnokság 10. fordulójában a MAFC csapata látogatott a Tóth Árpád Gimnáziumba. Erdei Ádám és Kovács Balázs tanítványainak  itthon sikerült visszavágni a budapesten elszenvedett vereségért, így hazai pályán továbbra is veretlenül őrzik a keleti csoport harmadik helyét. Ezzel a győzelemmel a fiúk egy újabb lépést tettek a felsőházba jutás felé, amit csütörtökön, a Kőbányai Darazsak ellen végleg be is biztosíthatnak.

Debreceni KA – MAFC 80- 75 (33-21, 17-14, 17-23, 13-17)

DKA: Turán 25/9, Sajgó 2, Kalassai 26/9, Papy 13/3, Fekete 4

Csere: Schwarczenberger 3, Turcsik, Madar Kristóf 4, Lovas 3/3, Virágh, Tóth, Madar Krisztián

Edző: Erdei Ádám, Kovács Balázs

Erdei Ádám: Jól kezdtük a mérkőzést, ha kicsit jobban odafigyelünk, akkor még jobban ki tudtuk volna használni az ellenfél hibáit. A fordulás után a területvédekezés megfogott bennünket, elvesztettük a ritmusunkat, és az addig jól működő átmeneti védekezésünk szétesett. A végjátékra utolért minket a MAFC, meg is fordították az eredményt, de szerencsére nem estünk össze, és meg tudtuk nyerni a találkozót. Bár nem ez volt a valaha volt legszínvonalasabb produkciónk, a srácok hozzáállásával maradéktalanul elégedett vagyok, külön öröm, hogy megnyertük a lepattanóharcot, és közel húsz gólpasszt is kiosztottunk. Gratulálok az egész csapatnak!