A kupában javított a DEAC

A Hepp-kupában javított a DEAC Kamilla Gyógyfürdő együttese, némileg feledtetve ezzel a múlt heti tiszaújvárosi fiaskót. A sors ismét a borsodi alakulattal hozta össze a debrecenieket, ám ezúttal 15 pontos magabiztos győzelmet arattak.

Nem kezdte jól a találkozót a DEAC, négy perc után 11-2-es hazai vezetést mutatott az eredményjelző. Ferenczi Tamás még idejében reagált egy időkérés formájában, a rövidszünet jót tett a csapatnak. Farkas Attila és Brane Savic vezérletével sikerült a felzárkózás, sőt a negyed végére meg is fordították az eredményt. A második tíz percet is rendkívül motiváltan kezdték Molnár Andrásék, védekezésük nagyon jól zárt. A három nappal ezelőtti mérkőzéssel ellentétben ezúttal a dobások is hellyel-közzel ültek, a nagyszünetben már 13 pontra hízott a differencia.

A térfélcsere után sem változott a játék képe, a DEAC ezúttal sokkal motiváltabb volt. A kezdőcsapat nagyon kitett magáért, mind az öt játékos kétszámjegyű pontot szállított a mérkőzésen. Többször tíz egységen belülre zárkózott a Tiszaújváros, de az igazi átütőerő ezúttal nem volt bennük. A helyenként szép támadásokat vezető hajdúságiak taktikusan őrizték előnyüket, így végül megérdemelt 15 pontos győzelmet arattak, mellyel a legjobb 16 közé kerültek a Hepp-kupában.

 

Tiszaújvárosi Phoenix KK – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 63-78 (18-19, 10-22, 17-17, 18-20)

DEAC: Savic 14/3, Kósa 10/6, Molnár 13/6, Farkas 16, Lajsz 13 cserék: Kovács 6, Erdei 2, Opre 4.

Ferenczi Tamás: A pénteki találkozóhoz hasonlóan ezúttal is nagyon motiváltan álltunk a találkozóhoz. A védekezésünk ezúttal is rendben volt, ám a támadásban nagyon sokat tudtunk előrelépni. Ezúttal voltak gyorsindításaink, a palánk alatti játékunk is rendben volt, ráadásul a hárompontosokat is jobb százalékkal dobtuk, ez volt a győzelem kulcsa.