Amit a Cívis KK-ról tudni érdemes

A jelenlegi tervek szerint augusztus 3-án elkezdődik a felkészülés a debreceni kosárlabda utánpótlásában is. Előző cikkünkben a leány vonal felépítését vettük górcső alá, ezúttal pedig a Ziccer Tigrisek utódját, a Cívis KK alakulatát vizsgáltuk meg közelebbről.

A Cívis KK a DEAC Kosárlabda Akadémia elsődleges bázisa, és az U9-től az U14-es korosztályig foglalkozik a kosaraspalántákkal. A szervezet egyik fő célja, hogy a lehető legtöbb gyermekkel megismertesse, megszerettesse a sportágat még az U12-es korosztály előtt. Ennek elősegítésére az egyesület több Hajdú-Bihar megyei általános iskolában is biztosít többnyire ingyenes tanfolyamokat a csatlakozni vágyók számára, valamint több csapatot is elindít a különböző korosztályos megmérettetéseken.

Szintén a Cívis KK alapelvei közé tartozik, hogy megfelelően felkészítse a játékosokat az akadémiai rendszerbe való betagozódásra. A klub szakembereinek feladata, hogy kiválasszák a legtehetségesebb gyermekeket, majd U-12-től U-14-ig a lehető legmagasabb szintű technikai és alapképzést biztosítsák számukra.

A Cívis KK együttműködő partnere a DSI, mely fiú vonalon két, leány vonalon pedig egy csapat felkészítéséért felel.

A szakmai munkát Ráthonyi Tamás szakmai igazgató, illetve Kovács Balázs szakmai igazgatóhelyettes irányítja. Utóbbit a közeljövő terveiről kérdeztük.

Bízom benne, hogy időben elkezdhetjük az edzéseket, hiszen rengeteg a tennivalónk. Augusztusban egy toborzó célzatú foglalkozásokkal készülünk a 2010-11-ben született fiúk és lányok számára, ahol a fiatalok nyílt edzések keretein belül ismerkedhetnek a sportággal és edzőinkkel. Június végén már tartottunk egy hasonló alkalmat, az kiválóan sikerült, Ökrös Tamás kollégám tréningjein több, mint húszan pattogtattak. Természetesen az idősebbeket is szeretettel várjuk a klubnál, számukra is komoly felkészítőprogramokat állítottak össze szakembereink. Nem titkolt célunk, hogy minél több játékost vonzzunk be, ezáltal pedig kibővítsük a DEAC Kosárlabda Akadémia merítési lehetőségeit a későbbiekben – mondta Kovács Balázs.

A Cívis KK felépítése a 2020-21-es idényben:

Szakmai igazgató: Ráthonyi Tamás
Szakmai igazgatóhelyettes: Kovács Balázs
Technikai vezető (fiúk): Tóth Dániel
Technikai vezető (lányok): Varga Dániel

Csapatok:

FIÚK
Cívis KK U14 A – Gál Balázs, Boldizsár Ferenc
DSI U14 A – Cserfalvi István, Új Eszter Dorottya
DSI U14 B – Czeglédi Károly
Cívis KK U12 A – Sarkadi Ferenc, Varga Ádám
Cívis KK U12 B – Varga Ádám
Cívis KK U11 A – Ökrös Tamás
Cívis KK U11 B – Kovács Balázs
Cívis KK TK Rakéták – Sarkadi Ferenc
Cívis KK Jaguárok – Fedor Tamás
Cívis KK Oroszlánok – Czeglédi Károly
Cívis KK Refi  – Fedor Tamás
Előkészítő: Asztalos József

LÁNYOK

Cívis KK U12 – Kecskeméti János
Cívis KK U11 – Bajusz György, Mezei Dóra
Cívis KK TK Macskák – Bajusz György