Az 5-8. helyért folytátják a juniorok

Tizennégy pontos vereséget szenvedtek Kádár Tamás és Horváth Imre tanítványai a Kiemelt Junior Bajnokság nyolcas döntőjének „B” csoportjában a Körmendi Törpördögök ellen, így az 5-8. helyért küzdhetnek a folytatásban.

Debreceni KA – Körmendi Törpördögök 72- 86 (14-20, 10-18, 25-24, 23-24)

DKA: Kurucz 6, Balázsi 5, Neuwirth 26/6, Kalassai 12/3, Csikai 5

Csere: Nemes 5/3, Somi 11/3, Kanyári D., Turcsik, Horai, Galambos, Sass.

Edzők: Kádár Tamás, Horváth Imre

Kádár Tamás: Az első huszonöt percben puhán és energia nélkül játszottunk. Ezután sikerült ritmust váltanunk, agresszívabbak lettünk. Ezzel sikerült visszajönnünk a meccsbe, de sajnos csak ennyire telt, mert a felzárkózás rengeteg energiát felhasznált csapatomban.

Jól kezdték a találkozót fiaink, azonban 13-12-es vezetés után egy 8-0-s rohammal elszakadtak a vasiak. Védekezésben nem volt ellenszer az extrán kosárlabdázó Takács Kristóf játékára, aki már az első negyedben 14 pontig jutott. A helyzet nem javult a későbbiekben sem, a második negyed elején kétszámjegyűre nőtt a két csapat közötti különbség. (14-24). Neuwirth Bence fontos pontjaival igyekezett kozmetikázni az eredményen, de folyamatosan érkezett válasz is a túloldalról, így a félidő végére állandósulni látszott a tíz pont körüli differencia. (24-36)

A harmadik negyed debreceni szempontból katasztrofálisan indult, a sok eladott labdának köszönhetően még tíz pontot rápakoltak eddigi előnyükre a körmendiek. (31-52) Neuwirth két triplája azonban visszahozta a reményt a mieink számára, sőt, Somi közelijével a játékrész végére látótávolságon belülre kerültek. (49-62)

A záró felvonásra is sikerült átmenteni a lendületet a fiúknak, az agresszív védekezés működni látszott, Kalassai és Neuwirth ziccereivel pedig öt pontra kapaszkodtak vissza. (57-62) A feltámadás rengeteg erőt kivett a csapatból, jöttek is sorra a ki nem kényszerített hibák, ennek következtében pedig pillanatok alatt ismét tizenöt pontos hátrányban találták magukat. (62-77) Innen már nem volt visszaút, így a csoportkört győzelem nélkül, három vereséggel fejezték be Kádár Tamás és Horváth Imre tanítványai, akik az „A” jelű négyes harmadik helyezettjével találkoznak holnap.