Bécsben járt az U12-es korosztály!

Nemzetközi tornát rendeztek az U12-es korosztály számára Bécsben. Az öt napos rendezvényen akadémiánk fiú és lánycsapattal is képviseltette magát. Csapataink remekül alkalmazkodtak a nemzetközi szabályokhoz, és szépen helyt álltak európai szinten is elismert együttesekkel szemben is.

Fiúk:

Csoportmérkőzések:

Cívis Kosárlabda Klub – TSV 1861 Nördlingen 49 – 36

Gál Balázs: Gyors, 1-1-ekre alapuló kosárlabdát játszó ellenfelünk megfelelő kihívást jelentett számunkra az első mérkőzésen. Ahogy az első meccseken általában lenni szokott, sok hibával kezdtünk támadásban, sok felesleges leütés volt, nehezen ment a labda, tehát összességében nagyon görcsösek voltunk. Az 1-1 védekezésünk nem volt rossz, bár ebben is akadtak hibák. Aztán a második félidőben nyugodtabban tudtunk játszani, bátrabban váltak meg a játékosok a labdától és feljavult a helyzetkiválasztásunk. Folyamatosan tudtuk növelni a különbséget, végül megszerezve a végső győzelmet.

Berlin Tiger/2 – Cívis Kosárlabda Klub 21 – 78

Gál Balázs: Az első perctől fogva a mi akaratunk érvényesült a pályán. Magabiztosan, egységesen kosárlabdáztunk. A sok szerzett labda és lepattanó után viszonylag könnyen átfutottunk ellenfelünkön. Gyors passzokkal szépen helyzetbe hozták egymást a fiúk, majd ügyesen pontra tudták váltani kialakított helyzeteinket.

Beavers Borgomanero – Cívis Kosárlabda Klub 35 – 63

Gál Balázs: Ez a mérkőzés döntött a csoportelsőségről, bár amelyik csoportból a következő ellenfelünket kaphattuk, ott az első és második csapat egymással szorosa meccset játszott, mindenki mást nagyon simán vertek, úgyhogy tudtuk, akármelyik ellenféllel szemben bitang nehéz dolgunk lesz.
Kissé görcsösen kezdtük a mérkőzést, az apró pontatlanságok voltak jellemzőek ránk, ami buta eladott labdákat, kihagyott helyzeteket eredményezett. A második félidőben összeszedettebben tudtunk kosárlabdázni. Pontosabb átadásokkal és magasabb fokú helyzetkihasználással szép lassan el tudtunk lépni ellefelünktől, végül magabiztosan megszerezve a győzelmet.

Egyenes kieséses szakasz:

Cívis Kosárlabda Klub – United Basket Woluwe 33 – 48

Gál Balázs: Egy a korosztályhoz képest magas szintű kosárlabdát játszó belga csapattal hozott minket össze a sors.  Ellenfelünk alkalmazott olyan játékelemeket, amelyeket Magyarországon tiltanak a korosztályos szabályok, de próbáltunk hozzájuk a lehető leghamarabb és leghatékonyabban alkalmazkodni, ami hellyel-közzel sikerült is. Az első félidőben összeszedett több mint 10 pontos hátrányt nem tudtuk a második játékrészben ledolgozni, ám becsülendő, hogy az utolsó percig hajtottak és kapartak a fiúk.

Én úgy gondolom, hogy nagyon hasznos tornán vagyunk túl mind csapatépítés, mind pedig szakmai szempontból. Nagyon hálásak vagyunk a részvételért, köszönjük a lehetőséget!

JÁTÉKOSKERET: Balogh Ádám, Fazekas Botond, Fekete-Gál Csongor, Gulyás Zénó, Háló Bence, Kotormán Mihály, Makray Áron, Molnár Máté, Móré Sándor, Schmiedt Péter, Úr Alex, Vágó Dániel, Vállai Bence, Váróczy Gergő, Wágner Ferenc

EDZŐK: Gál Balázs és Szendrei Fruzsina

28CF59E3-7735-4EB0-9EA7-80F1EA6A7D28

Lányok:

Csoportmérkőzések:

Cívis Kosárlabda Klub – Jelgava 34 – 37 

Pontszerzőink: Árkosy Liza 18, Fárbás Emma 9, Balogh Tímea 2, Szilágyi Dorina 2, Vígvári Nikolett 2, Farkas Laura 1 pont.

Kozák István: A hazai bajnokságban alkalmazott védekezési elvekről (kartávolságra védekezés, csak 1 játékos segíthet be) nehéz volt átállni, hogy itt a besegítés jobban megengedett. Ez jelentett problémát a védekezésben és a támadásban is. Ehhez hozzájárult, hogy ellenfelünk már elzárásokat is használt támadásban. A második félidőre sikerült ezekhez alkalmazkodni, feljöttünk egy pontra, de a vezetést már nem tudtuk átvenni.

Cívis Kosárlabda Klub – BBC Upkot Sparta Laarne  38 -14 

Pontszerzőink: Fárbás Emma 10, Radócz Emma 10, Árkosy Liza 6, Diviánszky Eszter 4, Balogh Tímea 4, Farkas Laura 2, Szilágyi Dorina 2 pont.

Edzői értékelés: Az első – kis különbséggel – elveszített mérkőzés után égett a bizonyítási vágy a lányokban, és nagy elszántsággal vetették magukat a küzdelembe. Sokan tudtak kosarat szerezni, és miután csökkentettük a labdavezetések számát, és inkább a passzolásra törekedtünk, nagy különbséggel sikerült nyernünk.

Cívis Kosárlabda Klub – Dwojka Ziebice  36 – 16 (12-11,24-5)

Pontszerzőink: Fárbás Emma 11, Árkosy Liza 10, Vígvári Nikolett 5, Diviánszky Eszter 4,  Radócz Emma 4, Farkas Laura 2 pont.

Kozák István: A lengyel csapatnak nagyon kellett a győzelem, így a mérkőzés eleje szoros volt. A második félidőben már egyre jobban működtek a befutásaink, pontosabbak lettek a passzok, így itt is nagyobb arány győzelmet arattunk.

Cívis Kosárlabda Klub – SSV Lok Bernau e. V.  26 : 24 (14-16,10-8,2-0)

Pontszerzőink:  Árkosy Liza 6, Radócz Emma 6, Fárbás Emma 4, Liptai Csenge 4, Balogh Tímea 2, Vígvári Nikolett 2 pont.

Kozák István: Mivel az addigi veretlen Jelgavát a német csapat délután megverte 5 ponttal, így ez a mérkőzés egy ki-ki mérkőzéssé vált, ha nyerünk, körbeveréssel, megfelelő pontkülönbséggel még csoportelsők is lehetünk, ha kikapunk, nem jutunk tovább a csoportból. Nem kezdtük jól a mérkőzést, az ellenfelünk elhúzott 6-8 ponttal. Innen szívós védekezéssel a mérkőzés végére sikerült kiegyenlítenünk. A lebonyolítás szerint a „hirtelen halál” következett, azaz, aki hamarabb kosarat szerez, az nyer. Egy jó védekezés után, egy szép passz-befutásos játékkal ez nekünk sikerült, így mi nyertük meg a mérkőzést. A 2 pontos győzelem azt jelentette, hogy csoportmásodikként jutottunk tovább az egyenes kiesési szakaszba.

Egyenes kieséses szakasz

Cívis Kosárlabda Klub – Kecskemét 16 – 45

Pontszerzőink: Radócz Emma 6, Fárbás Emma 4, Árkosy Liza 4, Fodor Annabella 2 pont.

Kozák István: A kecskeméti csapat felőrölt bennünket  – a néha a szabályosság határát súroló – a védekezésével. Pozitívum, hogy az eddig lejátszott meccseik közül mi tudtuk a legnagyobb ellenállást kifejteni, és a legtöbb pontot dobni nekik.

Kozák István: A tornán lejátszott 5 mérkőzésünkből 3 alkalommal tudtunk nyerni. A csapatunk minden játékosának tudtunk lehetőséget adni, hogy a nemzetközi mezőnyben is megmutathassa tudását, megtapasztalja, hogy hol is tartunk. Előre léptünk az 5 mérkőzés alatt védekezésben (besegítés), illetve támadásban (indítások, befutások, passzok pontossága). Ezen túl kiemelném a küzdeni tudást, többször voltunk hátrányban, és a lányok nem adták fel, akik épp a pályán voltak, azok keményen dolgoztak, a többiek pedig a padról szurkolva segítették őket. Kár, hogy pont a legelső mérkőzésen találkoztunk a Jelgava csapatával, mivel mint később kiderült, ezen múlott, hogy nem tudtunk csoportelsőként tovább lépni. Ebben az esetben lehet tudtunk volna még egy kört menni az egyenes kiesési szakaszban. Így az 5-8. helyen végeztünk.  Játékunkat látva meghívásokat kaptunk egy lengyel (Poznan) és egy német (Würzburg) csapattól. A kosárlabdázás mellett volt lehetőségünk megismerkedni Bécs nevezetességeivel. Köszönjük az Akadémiának, hogy támogatásával lehetővé tette, hogy részt tudjunk venni ezen a tornán! Köszönjük a szülők támogatását, szurkolását a helyszínen és az otthonról érkező bíztatásokat!

A csapat tagjai: Árkosy Liza, Balogh Tímea, Diviánszky Eszter, Farkas Laura, Fábrás Emma, Fodor Annabella, Kunkli Anna, Liptai Csenge, Miklósvölgyi Boglárka, Orha Lara, Radócz Emma, Szilágyi Dorina, Vígvári Nikolett.

Edzők: Kozák István és Licska-Kecskeméti Evelin.

dav