Berényi Sándor szeretné ha csapata készen állna a szezonkezdésre

Az A-csoportban újonc DEAC kosárlabdacsapata a pénteki állapotfelmérés után, hétfő délelőtt elkezdte az edzéseket. A csapat vezetőedzője, Berényi Sándor azonban nem tudott ott lenni az első tréningen, hiszen a magyar Universiade válogatottal épp Tajvanra utazik. A szakember így az első hetekben nem tud az együttessel készülni, ám az edzői stábja addig is segíti a munkáját.

A magyar válogatott egészen különleges csoportba került, hiszen a mindig erős Szerbia és a jó kosárlabdát játszó Lettország mellett három igazi „sötét lóval” kerültek össze. -Célokról nagyon nehéz beszélni, mivel nem ismerjük az ellenfeleket, csak a különböző nemzetek kosárlabda kultúrájából tudunk kiindulni. A szerbek és a lettek előttünk vannak ebből a szempontból, de Mexikóról, Dél-Koreáról és Tajvanról nagyon nehéz bármit is mondani. Próbáltunk utánanézni az ellenfeleknek, de nagyon nehéz volt információt szerezni, egy biztos, hogy a szerbek a csoport esélyesei. Konkrét célkitűzésünk ilyenformán nem is nagyon lehet, szeretnénk minél jobban képviselni Magyarországot az Universiadén. A csapatunk azt gondolom, hogy a lehetőségekhez képest a legerősebb, A-csoportos játékosok és B-csoportos húzóemberek alkotják a keretet. –vélekedett az esélyekről Berényi Sándor.

Berényi Sándor vezetőedzőként nagyszerűen debütált a felnőttek között, hiszen egészen a bajnoki címig vezette a DEAC-ot a másodosztályban. A vezetőség meg is szavazta neki a bizalmat a legjobbak között is, ám a sors furcsa fintora, hogy nem lehet ott élete első A-csoportos felkészülésének kezdetén. -A tegnapi napunkat, mint egy nagy család, együtt töltöttük az edzői stábbal, és átbeszéltünk a következő hetek programját, edzésbeosztását és edzésterveit. Ennek megfelelően Kovács Adrián, Kádár Tamás és Ráthonyi Tamás fogják az edzéseket vezényelni. Az is nehézséget okoz, hogy a kerethez később csatlakoznak majd a légiósok, illetve vannak, akik még kisebb sérüléssel bajlódnak. Jelenleg egy klasszikus alapozás zajlik, ahol az erőnlét és bizonyos alapelvek lefektetése a fő cél, a taktikai rész később fog elérkezni, amikorra remélhetőleg már a keretünk is végleges lesz. A legfontosabb, hogy távollétem alatt is napi kapcsolatban leszek az itthon lévőkkel, és mindent megbeszélünk majd. Szeretném, ha jól sikerülne a felkészülésünk, hiszen az első hat fordulóban három ki-ki meccset is játszhatunk, nem mindegy tehát, hogy a szezonnak mennyire egységes csapatként vágunk neki. –zárta szavait a fiatal szakember.

Berényi Sándor szeretné ha a DEAC jól kezdené az A-csoportot
Berényi Sándor szeretné ha a DEAC jól kezdené az A-csoportot