Bővített kapacitású lelátóról nézhetjük a 3×3-as kosárlabdameccseket Debrecenben

Augusztus végén ismét, sorozatban ötödször rendeznek 3×3-as kosárlabda világeseményt városunkban. A debreceniek azonnal megszerették a látványos sportágat, a Nagytemplom előtt különleges hangulata van a pörgős meccseknek. Hogy kiket láthatunk idén a Kossuth téren, miben lesz más az idei rendezvény, mint a korábbiak, arról Becsky István, a szervezőbizottság elnöke beszélt a Debrecen Televízió Esti közelkép című műsorában.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is több eseményt rendeznek, amelyek összefüggnek, mondta Becsky István. Hétfőn női profi versenyt tartanak, kedden és szerdán a férfiak mérkőznek meg, a World Tour sorozat egyik állomása lesz Debrecen, szerda délután és csütörtök délelőtt pedig egy U23-as, Nations League nevű próbaverseny sorozat kezdődik.

„Az U23-as korosztályban több olyan játékos is megtalálható, aki jövőre a tokiói olimpián is szerepet kaphat, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a versenyt Debrecenben rendezzük” – árulta el a szervezőbizottság elnöke. Hozzátette: a fő attrakció ezután következik, pénteken a férfi és női felnőtt Európa-bajnokság startol. „Ez lesz az eddigi legnagyobb torna, amit eddig csináltunk” – mondta Becsky István.

MASTERS_Debrecen_01

A szervezőbizottság elnöke arról is beszélt, hogy sokan tartanának igényt nagyobb befogadóképességű lelátókra, ezért két-háromszáz fővel próbálják majd növelni a kapacitást. Aki nem fér be az arénába, a Kossuth-szobor előtti kivetítőn követheti figyelemmel az eseményeket.

A 3×3-as kosárlabda jövőre szerepel először olimpián, a debreceni Medgyessy Dórával felálló magyar női válogatottnak pedig esélye van arra, hogy kijusson Tokióba, hiszen legutóbb világbajnoki ezüstérmesek lettek.

Az első világversenyt 2015-ben rendezték meg, akkor még szinte teljesen ismeretlen volt a szakmabeliek számára is a sportág: Debrecen elsők között állt mellé. „Az elején mi sem tudtuk, mennyire lesz ez a sportág itt népszerű, de az első pillanattól kezdve telt ház előtt játszottak a csapatok, ehhez sokat hozzátettek a jó magyar eredmények. Debrecen számára gazdasági szempontból is hasznos a sportesemény, igyekszünk a szállodákat megtölteni, nagyon sok vendég van a városban ilyenkor, 15-20 ezer ember is megfordul itt ez idő alatt” – jelentette ki Becsky István. Hozzátette: minden évben rekordokat döntöttek, és bíznak abban, ez idén is folytatódik, a szervezőbizottság elnöke biztos abban, hogy hatalmas érdeklődés övezi majd az eseményt.

Mint hallhattuk, már arról is tárgyalások folynak, hogy a sportágat hosszú távon Debrecenben tartsák. Jövőre biztosan a cívisvárosban lesz látogatható az esemény, valamint 2020-ban az utánpótlás világbajnokságot is itt rendezik meg.

A teljes beszélgetés a dehir.hu oldalán tekinthető meg