Bravúrgyőzelem a junioroktól!

Végletekig kiélezett, küzdelmes mérkőzésen hétpontos győzelmet arattak Kádár Tamás és Horváth Imre tanítványai a Pécsi Kosárlabda Akadémia ellen a Kiemelt Junior Bajnokság nyolcas döntőjének keresztjátékában, így az ötödik hely megszerzéséért léphetnek pályára a vasárnapi helyosztón.

A téthez méltó módon, nagy energiával kezdtek a fiúk, az első negyed elején főképp Kurucz jó játéka szállította a pontokat a „konyhára”, de Kalassai Martin is gyorsan megérkezett a meccsbe. Tapadtak a pécsiek is, de a játékrész végén hárommal a mieink vezettek.

A második negyed első fele javarészt az ihletett formában kosárlabdázó Neuwirth Bencéről szólt, aki bravúrkosaraival nehezen tartható tempót diktált az ellenfél számára. A kiváló triplamutatónknak köszönhetően jobban odafigyeltek a kinti dobásokra a pécsiek, ezáltal többször sikerült megjátszani a festékben Csikait, kinek vezérletével 5 ponttal ismét elléptünk. A félidő utolsó perceire a védekezésünk is felkeményedett, így kialakult a mérkőzés eddigi legnagyobb differenciája. (39-47) Jó lett volna ezzel az előnnyel szünetre menni, de Borsos egy faultos triplával, majd Vukas egy duplával gondoskodott a további izgalmakról. (44-47)

A fordulás után egy 12-2-es rohammal sikerült kétszámjegyűre növelni a különbséget, (46-59), de a baranyaiak sem tétlenkedtek, nyolcat gyorsan ledolgoztak, így nyílt sisakkal fordultak rá a csapatok a végjátékra.

A debreceni hullámvölgyet Kalassai elképesztően fontos pontjai törték meg, majd Kurucz ziccerével ismét tíz volt közte. (62-72) Idő szűkében egy utolsó nagy rohammal igyekezett zárkózni a Pécs, de Balázsi lélektanilag tökéletes pillanatban elsüllyesztett, palánkos hárompontosa eldöntötte, hogy Kádár Tamás és Horváth Imre tanítványai játszhatnak majd holnap az 5-6. helyért.

Kosárlabda Akadémia Pécs- Debreceni KA  72- 79 (22-25, 22-22, 14-16, 14-16)

DKA: Kurucz 11/3, Balázsi 6/3, Neuwirth 17/3, Kalassai 20/3, Csikai 14.

Csere: Nemes 5/3, Turcsik, Kanyári D., Somi 4, Tóth 2, Sass, Kanyári B.

Edzők: Kádár Tamás, Horváth Imre

Kádár Tamás: Büszke vagyok a csapatomra, sikerült egy nagyon jó meccset játszanunk. Holnap szeretnénk visszavágni a Körmend csapatának.