Cserfalvi István Hajós Alfréd Díjban részesült

Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetének 61., valamint a Magyar Köztársaság kikiáltásának 28. évfordulója tiszteletére Debrecen önkormányzata ünnepi közgyűlést tartott a Kölcsey Központ Báltermében hétfőn. A megemlékezés mellett ekkor került sor a város Csokonai-, Hatvani-, Hajós Alfréd-, valamint Boncz László-díjainak átadására is.

Hatalmas megtiszteltetésben részesült Cserfalvi István, a Debreceni Kosárlabda Akadémia U16-os csapatának vezetőedzője. A tapasztalt szakember Debrecen Város Hajós Alfréd Díjban részesült, melyet rajta kívül Dombi Tibor, hétszeres magyar bajnok labdarúgónak ítéltek oda. A kitüntetést a szabadidősportban és az utánpótlás-nevelésben sportvezetői, edzői szakterületen magas színvonalú munkát végzőknek; azon sportolóknak, akik kimagasló eredményeket értek el; illetve a testnevelés és diáksport területén éveken keresztül kifejtett kiemelkedő sportszakmai, oktató munkáért, maradandó értékeket teremtő tevékenységért adományozható egyéneknek és közösségeknek egyaránt.

Cserfalvi István ózdi születésű kosárlabdaedző 1974-ben trénerként kezdte szakmai pályáját. Elhatározása, hogy egy erős, országosan is jegyzett fiú kosárlabda szakosztályt hozzon létre, szívós munkájának köszönhetően megvalósult. 1980-ban a Városi Sportiskolán belül megalapította a fiú kosárlabda szakosztályt. Edzőként, majd a Debreceni Sportiskola szakmai igazgatóhelyetteseként egyaránt kiemelkedő színvonalú munkát végzett. 2006 óta kizárólag utánpótlás-csapatokat edz. Növendékeivel szemben magas követelményt támasztott mind emberi, mind szakmai szempontból. A fényes sikerek, amelyet a fiú szakosztállyal, valamint a leány kadett korcsoporttal elért, igazolják hitvallását a sportról és a sportolói magatartásról. Csak a kemény, kitartó és következetes munkában hisz, s ezt az értékrendet plántálja növendékeibe is. A gyerekek szülei egyik évben elismerésként egy könyvvel lepték meg, amely az átélt élmények megörökített pillanatait tartalmazza. Bár hosszú ideig foglalkozott felnőttekkel, szívéhez igazán közel az utánpótlás nevelése áll. Legjelentősebb sikerei: a Vadkakasok csapatával elért magyar bajnoki II., valamint Magyar-kupa II. és III. helyezés. Sportiskolás edzőként csapataival szinte minden évben döntős volt az országos bajnokságban.

cserfalvi istvan dijatado

 

forrás: haon.hu