Fodor Péter Oroszlányban folytatja szakmai igazgatóként

Öt év után hagyja el Debrecent Fodor Péter, aki négy esztendőn keresztül dolgozott a Debreceni Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatójaként, míg a legutóbbi évben a női vonal szakmai tanácsadója volt. Az egykoron a Cívisvárosban edzőként is megforduló szakember hathatós szerepet játszott abban, hogy a kosárlabda akadémiai szintre emelkedett városunkban.

-Úgy gondolom, hogy Fodor Péternek elévülhetetlen érdemei vannak az újjászülető debreceni kosárlabda felvirágzásában. Gyakorlatilag a nulláról kellett kezdenünk mindent, biztos vagyok benne, hogy nélküle nem tartanánk ott, ahol most. Nem szakadunk el teljesen egymástól, hiszen az idén nyáron második alkalommal megrendezésre kerülő Ballaton Campet a Fodor családdal együtt szervezzük, és remélem ez még hosszú ideig így is lesz. Biztos vagyok benne, hogy a barátságunk a jövőben is megmarad, sok sikert kívánok neki Oroszlányban. –mondta Becsky István ügyvezető.

fodor péter

Az edzőként bajnokságokat és Magyar Kupákat is nyerő Fodor Péter irányítása alatt egységes rendszerben folyt az akadémiai képzés, melynek eredményeként az utánpótláscsapataink is sikeresen szerepeltek az országos bajnokságokon.

-Azt a feladatot, amire annak idején a debreceni vezetőség, a szövetség részéről pedig Sterbencz Tamás felkért, úgy gondolom, hogy maximálisan végrehajtottam. Nevezetesen, hogy megalakuljon és működjön Debrecenben az akadémia. Az akadémia szakmai programjának a megírására kértek fel először, majd a sikeres akkreditációs folyamat végén megkaptuk a működési engedélyt is, ami azt is jelentette nekem, hogy megkezdhettem tevékenységemet szakmai igazgatóként. Ettől kezdve a rendszer szépen fejlődött, egyre több utánpótlás válogatott kerettag lett. A szakmai munka egyre hatékonyabbá vált, ennek az egyik vége az, hogy most már felnőtt A-csoportos csapat is van, de én sokkal fontosabbnak tartom azt, hogy az utánpótlás sokkal szervezettebbé, működőképesebbé és eredményesebbé vált. A megérkezésem előtt tapasztalható többféle kosárfilozófia pedig nagyjából egy mederbe került. –vélekedett Fodor Péter a Debrecenben töltött évekről.

Péter szakmai igazgatóként folytatja a B-csoportban idén bronz-, tavaly pedig ezüstérmet szerző OSE Lions-nál. – Oroszlányban egyértelműen más lesz a feladatom, ott a felnőtt csapat munkájába is bele fogok folyni, ugyanakkor az utánpótlás koordinálásáért is felelek majd. Nem akadémiai szinten, de gyakorlatilag egy akadémiai programnak megfelelően fogunk működni. Az oroszlányi kosárlabdának elég komoly tradíciói vannak, és láthatóan nagyon szép építkezés kezdődött, jó filozófiájú hosszabb távú gondolkodással, ami számomra nagyon szimpatikussá tette a felkérést. –zárta szavait a szakember.

A Debreceni Kosárlabda Akadémia nevében, sok sikert kívánunk Peti Oroszlányban is!

 

fotó: bb1.hu