Hanga-tábor Debrecenben!

Augusztus 7. és 9. között a Főnix Csarnok ad otthont a Barcelona magyar klasszisának nevével fémjelzett tábornak.

Augusztus hónap évek óta a kosárlabdáról szól Debrecenben, és ez ezúttal sem lesz másképp.

A sorozatos 3×3-rendezvények mellett idén egy újabb nívós eseménnyel bővül a felhozatal, hiszen városunkba költözik az ország egyik legnevesebb utánpótlás-tábora, a Hanga-tábor.

A tábort 2012-ben, olasz és spanyol mintára hozta létre az akkoriban Manresaban pattogtató sztárkosaras, menedzserével, Lóránt Andrással karöltve. Az azóta eltelt nyolc évben a helyszín többször is változott, azonban a célok mindvégig ugyanazok maradtak; felkutatni és pallérozni a legtehetségesebb 14-16 éves játékosokat. A három napos, meghívásos alapon működő foglalkozás során a résztvevők első kézből tanulhatnak a Barcelona hátvédjétől, kinek munkáját a DEAC Kosárlabda Akadémia edzői segítik majd.

Nagyon örülök, hogy idén Debrecen rendezheti meg a Hanga-tábort. Óriási segítség ez átalakult akadémiánk fejlődésében, hiszen játékosaink mellett edzőink is sok hasznos szakmai praktikát leshetnek el Ádámtól. Ezúton is szeretném megköszönni neki és Andrásnak a rugalmasságot, és azt, hogy a vírus miatt lerövidített nyári szünetben is időt és energiát fordítanak ránk. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy megháláljuk a bizalmat, és a lehető legjobb körülményeket biztosítsuk a rendezvény lebonyolításához – mondta Becsky István, a DEAC Kosárlabda Akadémia ügyvezető-sportigazgatója.