Hatalmas izgalmak, kétpontos győzelem: egyre közelebb a felsőház a kadettek számára

Elképesztő izgalmak közepette őrizte meg hazai veretlenségét akadémiánk kadett “A” csapata. Ugyan Erdei Ádám és Kovács Balázs fiai az első félidőben megnyugtató előnyre tettek szert, az utolsó percre három pontos hátránnyal fordultak rá. Ekkor Madar Kristóf triplával egalizált, majd Turán Simon pillanatai következtek: labdát szerzett, majd egy visszalépős, dudaszós kettessel eldöntötte a mérkőzést.

Debreceni KA – Zsíros Akadémia Kőbánya 68- 66 (12-16, 28-12, 13-15, 15-23)

DKA: Turán 12, Turcsik 12/6, Lovas 9/3, Papy 8, Fekete 5

Csere: Madar Kristóf 7/3, Sajgó 4 , Schwarczenberger 6, Madar Krisztián 2, Tóth 3, Kiss, Holléry

Edző: Erdei Ádám, Kovács Balázs

Erdei Ádám: Nem kezdtük jól a meccset, kicsit görcsösek voltunk az elején. A második negyedben már sikerült feljavulnunk, a védekezésünk rendben volt, és bár a távoli dobasaink nem ültek úgy, ahogy szoktak, a gyorsinditasoknak és a feljavult csapatjateknak köszönhetően sikerült ellepnünk 15 ponttal. Számítottunk rá, hogy kapunk a második félidőben egy zónát, az edzéseken igyekeztünk készülni is belőle, de sajnos megint megfogott bennünket. A vegjatekban kis szerencsénk is volt, de volt több nagyszerű egyéni megnozdulas is, ami a mi javunkra fordította a mérkőzést. Nagyon hasznos volt a meccs, a Kőbánya egy nagyon kellemetlen ellenfél, és bár nem volt egy “álom meccs” a részünkről, hiszem, hogy sokat tudunk belőle tanulni.