Hibátlan hétvége a Gyermek Bajnokságban!

A Gyermek Bajnokság 3. fordulójában három U12-es csapatunk is pályára lépett. Az “A” csoportban Gál Balázs és a Cívis DKA Tigrisek Nyíregyházán vendégszerepeltek, és ahogy már tőlük megszokhattuk, fölényesen nyerték meg csoportjukat. Kozák István lányai, a DKA Fehér Tigrisek is bravúrosan teljesítettek, így visszajutottak a B osztályba. Végül, de nem utolsó sorban, Czeglédi Károly csapata, A DKA/B, szintén két győzelemmel az “E” jelű trió élén végzett.

“A” csoport

Nyíregyházi Kék Cápák – Cívis DKA Tigrisek 38 – 96 (10-27, 6-23, (3-5) 7-17, 12-24)

Edző: Gál Balázs

Gál Balázs: Ezen a fordulón olyan összeállításban tudtunk játszani, amiben eddig még nem volt lehetőségünk a sérülések és betegségek miatt. Természetesen nagy volt a bizonyítási vágy a fiúkban. Támadásban magabiztosan tudtuk kialakítani a helyzeteinket, amiket határozottan jobb százalékkal tudtunk értékesíteni, mint az előző fordulóban. A védekezésünk időszakosan jó volt, de az 1:1 védésben sokat kell javulnunk, ugyanis ebben sok hibát vétettünk. Ettől függetlenül végig kézben tartottuk a mérkőzést és sikerült győznünk.

 

Cívis DKA Tigrisek – Nyíregyházi Sportcentrum 93 – 53 (23-12, 24- 8, (2-8) 20-9, 24-16)

Gál Balázs: Egymás után, nagyjából 15 perc szünettel játszottuk a második mérkőzésünket, ami kissé rányomta a bélyegét a találkozóra. Hasonló felfogásban próbáltunk kosárlabdázni, mint az első meccsünkön, de ezúttal több pontatlanság, kihagyott helyzet, figyelmetlenség jellemzett minket. Nem segítette a dolgunkat, hogy nagyon hosszadalmassá és töredezetté vált a mérkőzés, de ezúttal ehhez kellett alkalmazkodnunk. Örülök, hogy mindennek ellenére magabiztosak tudtunk maradni, büszke vagyok a játékosaimra!

Edző: Gál Balázs

Cívis DKA Tigrisek: Balogh Ádám, Fazekas Botond, Fekete-Gál Csongor, Foltin Lukács, Gulyás Zénó, Háló Bence, Makray Áron, Mikáczó-Nagy Bendegúz, Molnár Máté, Schmidt Péter, Úr Alex, Vágó Dániel, Váróczy Gergő, Wágner Ferenc

 

“C” csoport

Cívis DKA Fehér Tigrisek – Zsákoló Zsiráfok 66 -13 (20-4,18-1,(0-4) 10-0,18-4)

Cívis DKA Fehér Tigrisek: Fárbás Emma 10, Árkosy Liza 10, Diviánszky Eszter 8, Radócz Emma 8, Balogh Tímea 8, Vígvári Nikolett 6, Liptai Csenge 6, Szekeres Abigél 4, Miklósvölgyi Boglárka 2, Kucskár Barbara 2, Kunkli Anna 2 pont.

Edző: Kozák István

 

Cívis DKA Fehér Tigrisek – LPS BIHORUL Nagyvárad 56 -23 (11-4, 8-5, (4-5) 13-6, 20-3)

Cívis DKA Fehér Tigrisek: Árkosy Liza 16, Fárbás Emma 14, Kunkli Anna 10, Balogh Tímea 7, Szekeres Abigél 4, Radócz Emma 4, Diviánszky Eszter 2, Vígvári Nikolett 1 pont.

Edző: Kozák István

Kozák István: Sokat dolgoztunk az edzéseinken, hogy a felállt védelem elleni játékban tudjunk előre lépni. Nagyon örültem neki, hogy több szép kosarat tudtunk szerezni befutásokból! A Lizi-Timi duó hozta azt az összeszokottságot, egymás jó helyzetbe hozását, amit már többször megszokhattunk tőlük. Szépen vitte fel a labdát Abi, sikerült kijavítani a múltkori borításos labdavezetést. A két Emma együttműködése egyre gördülékenyebb, szép passz-befutás akciókat láthattunk tőlük. Mindketten nagyon igyekeztek védekezésben. Eszter fontos pillanatokban szerzett indítás kosarakat, védekezésben hozta a megszokott harciasságát. Nagyot harcolt Niki mindkét meccsen, de a nagyváradi nagyobb termetű fiú levédekezése kifogástalan volt, olyan szinten küzdött a fiú ellen, hogy le kellett a fiút cserélni, mert elfáradt … Anna a 2. meccsen „ihletett állapotba került”, jó lenne ezt állandósítani. Barbi élete első hivatalos meccsén szépen vette fel a „tétmeccs” ritmusát. Miklósvölgyi Bogi jól lepattanózott támadásban, védekezésben, a befejezésekbe sajnos több hiba csúszott. Örültem, hogy Csenge elkezdett betalálni. Bella a héten nem tudott teljes munkát végezni, de vállalta a játékot, többször cseréltem, hogy tudjon pihenni. Sokat léptünk előre csapatjátékban, a két megnyert meccsel ismét a „B” csoportban izmosodhatunk 2019-ben. Gratulálok az egész csapatnak!

mn

“E” csoport

TSK Magiszter – DKA B 18- 76 (12-12, 0-27, (2-3) 2-8, 2-26)

DKA/B: Szabó-Zsámba Botond 20, Füzesi István 20, Halász Árpád 17, Borsi Bendegúz 15, Erdei Tibor 2, Erdei Zsolt 1, Tóth Szabolcs 1, Sain Benjámin, Olcsák Zsigmond, Dobi Máté.

DKA/B – Karcagi SE Pusztai Sasok 57- 19 (17-6, 12-4, (5-3) 10-0, 13-0)

DKA/B: Füzesi István 20, Halász Árpád 11, Szabó-Zsámba Botond 9, Borsi Bendegúz 7, Sain Benjámin 4, Olcsák Zsigmond 3, Erdei Zsolt 2, Erdei Tibor 1, Dobi Máté,

Tóth Szabolcs.

Edzők: Czeglédi Károly, Czeglédi Balázs

Czeglédi Károly: Azért az elmúlt hetek dorgálásai részemről a gyermekek felé nem múltak el nyomtalanul. Itt főleg nem a két győzelemre gondolok, hanem arra, hogy önmagunkhoz képest szervezettebbek, fegyelmezettebbek és akarati tényezőkben is pozitívabbak lettünk. “Nem engedtem a 21-ből.” És nem is fogok. Mindezzel együtt millió még a tanulni-és javítanivaló persze, minden tekintetben. Gratulálok a gyermekeknek a győzelmekhez!

received_2225071997773280