Ivosev Tamásék nyerték a Debrecen Masterst

Izgalmas mérkőzéseket, látványos zsákolásokat és parázs csatákat hozott a World Tour Masters debreceni fordulójának második napja. Az aranyérmet a tornán folyamatosan javuló játékot mutató első kiemelt Novi Sad nyerte.

Az U18-as Európa-bajnokság első napi selejtezői után sem volt megállás, rövid szünet után a World Tour Masters negyeddöntőivel folytatódott a pénteki program. Rögtön az első mérkőzésen az Ivosev Tamást is soraiban tudó Novi Sad találkozott a Belgráddal. A csoportmeccseken érezhetően tartalékoló újvidékieknek ezúttal a legjobbjukra volt szükségük, csak egy hajszálon múlott a továbbjutásuk, de végül nagy csatában 21-19-re diadalmaskodtak. A másik három csoportgyőztes sem hibázott, talán a negyedik kiemelt Amsterdamnak volt a legnehezebb dolga, de ők is négy pontos sikert arattak a Team Budapestet kiejtő Ralja felett. A tavalyi győztes Liman és a harmadik kiemelt Riga egyaránt magabiztosan, kilenc ponttal győzték le ellenfeleiket.

Ivosev Tamáséknak az elődöntőben sem volt egyszerű dolguk, az addig szintén hibátlan Amsterdam sokáig jól tartotta magát. A Dusan Bulut vezette Novi Sad azonban igazolta, miért tartják őket jelenleg a világ legjobb 3×3-as csapatának, és 21-15-ös sikerükkel bejutottak az döntőbe.

A másik elődöntőben a Liman nagyon beragadt, a Riga három perc után már 6-2-re is vezetett. A címvédő hatalmas energiákat mozgósított a felzárkózás érdekében, többször is egy pontra jöttek fel, de a letteknél mindig volt valaki, aki lehetetlen helyzetből is képes volt betalálni. Okosan kosárlabdázva, a torna eddigi legnagyobb meglepetését okozva, végül 21-18-ra nyertek, meghiúsítva ezzel az „álomdöntőt”.

3x3 deb

Már a negyeddöntők alatt is szépen megteltek a lelátók, de a döntő előtti zsákolóversenyen már szinte mozdulni sem lehetett. A legnépszerűbb kísérőprogram ezúttal is rendkívül látványosra sikeredett, a győztesnek járó 2500 dollárt pedig az ukrán Vadim „Miller” Poddubchenko vihette haza.

A Novi Sad már három World Tour Masters is nyert idén, míg a lettek először jutottak el a döntőig. Az aranycsatában már nem bízott semmit a véletlenre az első kiemelt, és pillanatok alatt 5-0-s vezetésre tett szert. Egy zsákolással ébresztőt fújt a Riga, de feltámadásuk tiszavirág-életű volt (5-4). Az újvidékiek már-már a brutalitás határán kosárlabdáztak, és esélyt sem hagytak ellenfelüknek. A torna egyik legrövidebb mérkőzésén, a játékidő fele alatt befejezték a találkozót, tovább dominálva ezzel a sorozatot.

Szombaton az eb címvédő női U18-as magyar válogatott 17 óra 20 perctől Litvániával, míg a tavalyi döntő visszavágóján, 20 óra 20 perctől az oroszokkal játszanak.

World Tour Masters 2. nap

Negyeddöntők:

Novi Sad (SRB) – Belgrád (SRB) 21-19

Amsterdam (NED) – Ralja (SRB) 21-17

Liman (SRB) – Humpolec (CZE) 22-13

Riga (LAT) – Vrbas (SRB) 22-12

Elődöntők:

Novi Sad (SRB)– Amsterdam (NED) 21-15

Liman (SRB) – Riga (LAT) 18-21

Döntő:

Novi Sad (SRB) – Riga (LAT) 21-10