Két győzelemmel csoportjuk élén zártak a kadett lányok

 

A sérültek, betegek felépültek a selejtező óta, így bizakodva várták a debreceni lányok az első régiós fordulót Miskolcon.  Nem volt könnyű dolga Kecskeméti János és Licska József tanítványainak, hiszen mindjárt az első mérkőzésen a Nyíregyháza gárdájával találkoztak, akikkel eddig mindig nagy csatákat vívtak. A lányaink rendkívül motiváltan kezdtek, és bár a negyedik negyedre elfáradtak, sikerült megőrizniük a kiépített előnyt. A két győzelemnek köszönhetően a fordulót a mieink zárták a csoport élén.

Debreceni KA- Nyíregyházi Kosársuli                     56-44 (19-10, 12-11, 14-8, 11-15)

Debreceni KA: Mondl Petra 4, Kecskeméti Csenge 9, Papp Nelli 10, Shirian Jázmin 5, Nagy Rebeka, Molnár Adri , Jankó Dóra 10/3, Király Viki, Szabó Zita 14, Pallai Petra 4, Sós Anna , Száva Gerda , Száva Gréta , Nagy Beatrix.

Kecskeméti János: nagyon jól kezdtünk, jól védekeztünk, motiváltak voltunk. Később elfáradtunk és elkezdtek felőrölni minket a Nyíregyháziak agresszív játékukkal. szerencsére sokat tudtam cserélni, így nem forgott veszélyben a győzelmünk. Sajnos a rengeteg eladott labda felhozta ellenfelünket, ezen javítani kell, és bátrabban kell váltani az ellenfél védekezés váltására is. Igazságtalan lenne bárkit kiemelni, hiszen igazi csapatmunka volt. Gratulálok a csajoknak!

Debreceni KA- MVSI Vadmacskák B                       112-21 (33-8, 28-6, 26-4, 25.3)

Debreceni KA: Mondl Petra 7/3, Kecskeméti Csenge 13, Papp Nelli 7, Shirian Jázmin 10, Nagy Rebeka 10, Molnár Adri 12 , Jankó Dóra 19, Király Viki, Szabó Zita 18, Pallai Petra 8, Sós Anna 2, Száva Gerda , Száva Gréta 6 , Nagy Beatrix.

Kecskeméti János:  A nagyrészt serdülő korú játékosokból álló miskolci csapat ellen mindenkit sokat tudtam játszani, gyakoroltuk a különböző taktikai elemeket.

20181020_154222