Ki kicsoda? – Bazsik Péter

Legújabb rovatunkban a DEAC Kosárlabda Akadémia megújult stábjának edzői gárdáját vesszük górcső alá. Ezúttal a fiú U15-ös korosztály trénerét, Bazsik Pétert mutatjuk be.
– Ezt megelőzően Budapesten, a Vasas Akadémiánál dolgoztam nyolc évig, az U10-es gyerekektől az U18-ig – mondta Bazsik Péter, akit a DEAC mádi szakmai fórumán bírtunk szóra. – Angyalföldön vezetőedzőként két korosztályt vittem, a 2003-ast illetve a 2005-öst.
Mint megtudtuk, az edzőt Berényi Sándor szakmai igazgató – akivel a Vasasban együtt dolgozott korábban – kereste meg azzal, hogy csatlakozzam a DEAC Kosárlabda Akadémiához.
– Nem volt nehéz meghoznom a döntést, mert láttam, hogy az elmúlt években miként építkezik az akadémia, s ez számomra nagyon szimpatikus volt. Személyes találkozásunk során Sándor felvázolta a szakmai koncepciót, és ez alapján hamar eldöntöttem, hogy a cívisvárosban folytatom a munkát – fogalmazott Bazsik Péter, aki hosszú távú céljaként azt jelölte meg, hogy  minél több válogatott játékost neveljen ki Debrecenben.

rsz_3d4a7349