Ki kicsoda? – Tedi Bukov

Legújabb rovatunkban a DEAC Kosárlabda Akadémia megújult stábjának edzői gárdáját vesszük górcső alá. A bolgár Tedi Bukov a CSZKA Szófia utánpótlásából teszi át székhelyét Debrecenbe, és az U16-os gárdát irányítja majd.

Bukov alaposan kivette részét hazája kosárlabdaéletéből: játékosként a bolgár másodosztályig jutott, majd pályafutása befejeztével edzőnek állt. Mi több, játékvezetői engedéllyel is rendelkezik, azonban mindössze két mérkőzés után rájött, hogy igazán az oldalvonal mellett érzi otthonosan magát.

Az elmúlt négy évet a CSZKA Szófia U19-es és U16-os együtteseinél töltötte, valamint segédedzőként is dolgozott a bolgár U16-os válogatottnál.

Csak úgy, mint Jesper Gustavsson, Tedi sem tudott ellenállni Berényi Sándor hívó szavának, igaz, utóbbi már régóta ismerte akadémiánk szakmai igazgatóját nemzetközi továbbképzőkről.

– A professzionalitás, amit Berényi Sándor meg akar valósítani a klubnál, teljesen lenyűgözött. Bulgáriában nem igazán tapasztaltam hasonlókat, így ez mindenképpen óriási lökést adott a döntésem meghozatalában – mondta a 27 éves tréner.

Céljait illetően egyértelműen fogalmazott: szeretné a legtöbbet kihozni magából és játékosaiból.

– A körülmények csodálatosak, minden adott ahhoz, hogy nagy dolgokat vigyünk véghez. Az, hogy az ország egyik kiemelt akadémiáján dolgozhatok, óriási megtiszteltetés és hatalmas felelősség egyszerre. Kötelességemnek érzem kihozni magamból és a fiatalokból a maximumot, hogy minél több kosarast szolgáltassunk a sportágnak, magyar és a nemzetközi szinten egyaránt. Jó lenne, ha debreceni nevelésű gyerekekkel telnének meg a korosztályos válogatottak – zárta az interjút Tedi Bukov.