Közel a bravúrhoz

Három negyeden keresztül egyenrangú ellenfele volt a DEAC női kosárlabda csapata a nyugati első helyezett TFSE-nek, ám a záró felvonásra elfáradtak Kovács Imre tanítványai, így végül 13 pontos vereséget szenvedtek. A rendkívül kemény, fizikális játékot hozó összecsapáson nagyon megizzadtak a bajnokságban eddig mindössze egy vereséget szenvedő fővárosiak, Papp Alexandráék szinte végig tapadtak rájuk, így az utolsó negyedet is csak egy pontos előnnyel kezdhették meg. A saját maga által diktált tempóban azonban kissé elfáradtak a hazaiak, így végül megérdemelten nyerte meg a mérkőzést és a két győzelemig tartó párharcot is a TF, de a DEAC-ot is dicséret illeti. A hajdúságiak következő ellenfele a nyugati harmadik helyezett Tatabánya lesz.

 

DEAC – TFSE 40-53 (11-16, 13-11, 14-12, 2-14)

DEAC: Szabó Réka 9/3, Gál Annamária 6/3, Papp Alexandra -, Foltin Blanka 6, Földvári Andrea 11 cserék: Szabó Evelin 2, Stekler Kamilla 1, Szendrei Fruzsina -, Jávor Petra 5/3, Új Eszter Dorottya -.
Edzők: Kovács Imre, Fodor Péter.

Kovács Imre: A meccs előtt azt kértem a lányoktól, hogy a megszokottnál is keményebben védekezzenek, és ezt ők maximálisan komolyan is vették. Ez láthatóan nem tetszett az ellenfelünknek, három negyeden keresztül partiban is voltunk velük, de sajnos a végére elfáradtunk, és meg is remegtek a kezek a dobásoknál. Mindenesetre örülök, hogy egy ilyen kiélezett meccset tudtunk játszani a Nyugati-csoport bajnokával, nekik pedig sok sikert kívánok a folytatásban. Gratulálok a csapatomnak második meccsen mutatott tisztes helytálláshoz, az 5-8. helyért vívott küzdelmek során pedig szeretnénk minél jobban szerepelni.

rsz_réka szabó