Mádon járt a DEAC Kosárlabda Akadémia megújult stábja

Július 30. és augusztus 1. között megtartotta első hivatalos találkozóját a DEAC Kosárlabda Akadémia megújult stábja. A Mádon rendezett összejövetel célja az volt, hogy az edzők megismerkedjenek egymással, elsajátítsák a klub játékrendszerét, valamint céljaival, filozófiájával is tisztába kerüljenek.

Csütörtök reggel 11 fővel indul útnak a DEAC Kosárlabda Akadémia újdonsült busza az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok elől. Ez a létszám a későbbiekben csaknem háromszorosára duzzadt, hiszen a vezetőség és a trénerek mellett a korosztályok stábjai, valamint a sajtó dolgozói is képviseltették magukat Mádon.

A programot Berényi Sándor szakmai igazgató előadásai nyitották, aki az akadémia szervezeti felépítését és céljait ismertette hallgatóival, pénteken pedig Horváth Imre vezetésével már a támadási-védekezési alapelveké volt a főszerep. Eközben a többi munkatárs sem tétlenkedett, az előadások közötti szüneteket folyamatos interjúk, illetve fotózások töltötték ki. Hétfő reggel az NBI/A-s csapat vezetőedzője, a jelenleg Spanyolországban tartózkodó Kovács Adrián is bekapcsolódott a munkába az interneten keresztül, kora délután pedig a különböző korosztályokhoz tartozó szakemberek kiscsoportokban is egyeztethettek.

Az összejövetel elsődleges célja az ismerkedés mellett egyértelműen az volt, hogy vázoljuk az újonnan érkezők számára az elképzeléseinket. Ez azért kulcsfontosságú, mivel azt szeretnénk, hogy mindenki azonos alapokról vágjon bele a 2020-21-es szezonba. Az edzők kiválasztását komoly háttérmunka előzte meg, elsősorban hazai szakemberekben gondolkodtunk, végül azonban Tedi Bukov és Jesper Gustavsson személyében két külföldi is bekerült a keretbe. Mindkettejük jelenléte óriási pluszt adhat az akadémia működésének, hiszen új impulzusokat hoznak a rendszerbe más kosárlabdakultúrákból, valamint a játékosok rá lesznek kényszerítve az angol nyelv használatára, ami manapság az élsport megkerülhetetlen része. Véleményem szerint a foglalkozás elérte a célját, jó hangulatban, effektíven töltöttük az időt – foglalta össze a három nap tapasztalatait Berényi Sándor.