Megszorongatták a Nyíregyházát a kadett lányok

Kadett rájátszás, 2017.03.26. TÁG

DKA-DSI – Nyíregyháza 63 : 72 (11-21,12-15,22-9,18-27)

DKA-DSI: Radványi Ágnes 22, Száva Dorina, Balogh Viktória 5 pont, Szabó Gréta 5, Szilágyi Anna 5, Katona Ágnes 4, Mezei Dóra 4, Muzsnay Lilla 2.

edzők: Kozák István, Szilágyi Zoltán

Kozák István: Felemás érzéseim vannak. Szeptember 18-án 88:53-ra, február 12-én 73:40-re kaptunk ki tőlük. Ma mindössze kilenc ponttal, úgy, hogy az első félidőben összeszedett 13 pontos hátrányt ledolgoztuk a 3.negyed végére és az utolsó negyed közepén vezettünk 5 ponttal. Ekkor az eladott labdáinkkal, kihagyott dobásainkkal felhoztuk az ellenfelet, akik volt annyira rutinosak, hogy megtartsák az eredményt. Van bennem hiányérzet, mivel a jelen lévő 13 játékosból hármat nem tudtam pályára küldeni.

Összegzésként úgy látom, jó úton járunk, kicsit nagyobb odafigyeléssel ezeket a szoros végjátékokat meg fogjuk tudni nyerni. Gratulálok a csapatnak a küzdésért!

rsz_leány_kadett