Pécsen is nyertek a junior lányok

Pécsi VSK – Debreceni KA-DEAC 50-73 (11-21, 10-14, 17-16, 12-22)

DKA-DEAC: Szabó Evelin 10/3, Stekler 24/3, Gyulai 14, Tamás 4, Halász 9 cserék: Mezei 3, Szabó Emese 2, Szabó Gréta 4, B. Tóth 3, Ruzsa-Kiss-Schubert -.

Kovács Imre: Első közös mérkőzésünkön a lányok próbálták maximálisan teljesíteni mindazt, amit előzőleg kértem tőlük, és a harmadik negyed megingásán kívül a mi akaratunk érvényesült. Klasszikus szerkezet nélkül jöttünk el, de a jó védekezésből több gyorsindítást dobtunk. Az első félidőben 20 pont környékén tartottuk az ellenfelet, így megnyugtató lett az előnyünk a folytatásra, ráadásul a kispadunk is jól szállt be a mérkőzésbe. A több gyakorlás előrébb visz majd bennünket remélhetőleg, Zalaegerszegre is győzni megyünk. Gratulálok a lányoknak!