Szakmázunk és ismerkedünk Mádon

Háromnapos, csütörtöktől szombatig zajló workshopra utazik el a DEAC Kosárlabda Akadémia edzői-, illetve technikai vezetői stábja, melynek helyszíne a Zemplén lábánál fekvő Mád lesz.

A részletekről Nagy Norbert ügyvezető-gazdasági igazgató számolt be. – Az utóbbi időben sok új ember került az idén államilag kiemelt státuszt kapott akadémiánkhoz, akik most megismerkedhetnek a kollégákkal. Emellett Berényi Sándor, a DEAC KA szakmai igazgatója felvázolja az akadémia szakmai koncepcióját és szervezeti felépítését az edzők és a technikai személyzet számára. Fontos, hogy megismerjék egymást azok a kollégák, akik a jövőben együtt fognak dolgozni az egyes korosztályok csapatainál. A továbbképzések érintik az edzőket, technikai vezetőket, erőnléti szakembereket és a gyógytornászokat is. Egyben csapatépítő tréningként is funkcionál ez a három nap, melynek programjában az előadásokon túl az esti, kötetlenebb beszélgetés is szerepel – fogalmazott Nagy Norbert.

Mint a vezetőtől megtudtuk, Mádon ideális kialakítású, egyetemi fenntartású ingatlanok adnak otthont a workshopnak, köztük a Borsay-kastély nagy előadóterme, ahol egyszerre minden résztvevő elfér.

A mádi napok után, augusztus 3-án pedig beindul a nagyüzem, hiszen elkezdődnek az edzések a DEAC Kosárlabda Akadémián.