Tartalékosan is hozták a kötelezőt

Szolnoki Sportcentrum – Debreceni KA 59-81 (12-22, 15-21, 15-19, 17-19)

DKA: Sólyom 6, Csomor 22/3, Balázsi 7, Balázs 24, Csikai 9 cserék: Virágh 2, Fábián 8, Valner -, Kanyári D. 3/3, Turcsik -, Kanyári B -, Kanyári K. -.

edzők: Ráthonyi Tamás, Kádár Tamás

Ráthonyi Tamás: Sok sérültünk van, gyakorlatilag egy kezdőcsapatra való hiányzónk volt. Igazi csapatként értük el ezt a győzelmet, a védekezésünk nagyon rendben volt, a távoli dobásaikat kontrolálni tudtuk, nem dobtak úgy, ahogy szokták. Balázs Dani előtt le a kalappal, nagyon összekapta magát erre a meccsre, de a mezőnyökkel is elégedett voltam. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egy fiatalabb csapattal találkoztunk, de a mutatott játékkal ennek ellenére is elégedett voltam. Kedden a Nyíregyházával az alapszakasz első helyéért játsszunk, egy nappal a mérkőzés előtt még mindig nem tudom, hogy milyen kerettel tudunk majd kiállni. Nem ez a bajnokság döntője, de azért jó lenne győzni, ráadásul ezt az eredményt visszük magunkkal a rájátszás felsőházába is.